Ez a weboldal a felhasználói élményt javító cookiekat használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ: /adatvedelmi_nyilatkozat_3

Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Ásvány formák jelentése

Rendkívül érdekes viszont, hogy kultúrtörténetileg szinte minden korban és kultúrában felfedezhetők az emberek vonzódása a szép kövekhez, és az is, hogy jelentést tulajdonítottak ezeknek.

Úgy gondolom, hogy a harmonikus terek megteremtésében fontos a minket körül vevő tárgyak szépsége és az is, hogy milyen szándékkal, emlékekkel, hitrendszerrel kötődünk hozzájuk.

 

A különböző formák önmagukban is jelentést hordoznak, ezért érdemes megfigyelni azt is, hogy személy szerint ránk hogyan hatnak.

Az obeliszk vagy csúcs forma

A lenti és fenti világ találkozása, összekötő kapocs a felsőbb energiákkal. Sokan úgy tartják, hogy a felfelé mutató csúcsok egyben a felfelé irányuló szándékokat, a felsőbbrendűvel való kapcsolatot is elősegíthetik. Az biztos, hogy nagyon dinamikus, erőteljes hatású formáról van szó, amely figyelmet követel magának bármilyen térben.

 

A gömb forma

A gömb a világmindenség végtelenségét szimbolizálja, hiszen sohasem ér véget, nincs vége vagy eleje. A gömb formák mindig érdekesen gyűjtik magukba vagy törik meg a fényt az anyaguktól függően. Sokak számára azt jelképezi, hogy megélhető a teljesség, vagy éppen a Hold erejének felfedezése és mindennapjainkba való integrálása.

A nyers ásványok

A csiszolatlan, nyers kődarabokban mutatkozik meg a természet ősi ereje. Egy-egy ilyen ásvány létrejöttéhez hatalmas energiák behatásának kellett együtt állnia, akár nyomás, akár vulkánkitörés hatására. Sokszor évezredek alatt alakulnak ki a különböző rétegek és ezek tanulmányozása mindig új gondolatok elindítását katalizálhatja.

Szív forma

A szív forma a szeretet kifejezése és azt jelenti, hogy szeretnénk gondoskodni a közel állókról. Akár ajándékba adjuk, akár saját otthonunkban tartjuk, mindenképpen azt jelenti, hogy szeretettel és gondoskodással fordulunk magunk és a környezetünk felé. 

 

Életvirág motívum

Az egymásba fonódó, egymástól egyelő távolságra elhelyezkedő körök alkotjá az élet virágát. Sokak szerint ez a folyamatosan áramló életenergiát szimbolizálja. Érdekesség, hogy ez a szimbólum felfedezhető a kínai Tiltott városban, az egyitpomi Osiris szentélyben, illetve sok ókori leletben Izrael, India és Japán területéről egyaránt. 

Merkaba forma

A merkaba geomteriai értelemben csillag-tetraéder, viszont azok számára, akik érzékenyek az ilyen témákra sokkal többet jelent. 

A szó 3 részből áll össze: MER - fény, KA - léle, BA - test.

A fenti három tehát teljes harmóniában van ebben az ásványból faragott formában és ez adja különeges, semmihez sem hasonlítható energiáját. Sokan úgy tartják, hogy az egymásba olvadó háromszögek a férfias és nőies energiák harmóniáját szimbolizálják. 

Karkötők

Ha karkötőként, gyöngyként viseljük az ásványokat, akkor kerülnek ténylegesen a legközelebb hozzánk. Kényelmesen jelen tudnak lenni a mindennapokban. A karkötők végtelen köre szimbolizálja azt, hogy óvó védő jelenléttel tudnak körülölelni bennünket.