Lapis lazuli
Színe: mélykék, arannyal (vagyis rézzel pettyezett) kő
Összetétele: egy kőzetről van szó, mivel a lazúrkő, lazurit (a kék összetevő) és pirit vagy egyéb csillámok keveréke alkotja.
Kultúrtörténete: Színével kiérdemelte, hogy istenségek és királyok, illetve a becsület és hatalom köve legyen. Szerte a világon rengeteg palotában találunk lapissal díszített berendezéseket, dísztárgyakat, de mozaik berakásos padlót is.
Őrleményéből állítják elő a természetesen kék festéket, a keresett ultramarin kéket. Michelangelo is szívesen használta festményeihez a saját maga által kikevert ultramarint.
A mai Afganisztán területén már 5 ezer évvel ez előtt is bányászták. A kő neve is ebből ered: az arab lazavard kék vagy ég jelentésű és a latin lapis, azaz kő szavakból.
Az ókori Egyiptomban úgy hitték, hogy a lapis lazuli az istenek lelkét rejti magában és átsegíti a lelkeket a halhatatlanságba.
Feltételezett lelki, szellemi hatásai: Úgy tartják, hogy a lapis lazuli stimulálja a tudásvágyat és rávezet a bölcsességek felismerésére. Az igazság és igazság kimondásának kristályának tartják. Mindamellett abban is segít, hogy beleérző képességünk megerősödjön, és így könnyebben megérthessük más embertársaink viselkedésének mozgatórugóit.
A keleti filozófiákban egyaránt köthető a torokcsakrához, amely a kommunikáció területe és a harmadik szemhez, amely pedig a beleérzés, intuíció letéteményese.