Ásványok színek szerint: fehér és áttetsző kövek
Hegyikristály
Ősidők óta használja és becsüli az emberiség ezt a tiszta, átlátszó kristályt. Bár alapanyaga egyszerű szilícium-dioxid, sokan esküsznek rá, hogy ebben a formájában mégis mágikus hatással bír.
Neve is az ókori görögök szótárából eredeztethető. Akkoriban úgy hitték, hogy az Alpok csúcsain olvaszthatatlanná fagyott jégből keletkeznek ezek a kristályok. Elnevezése is erre utal, hiszen a kristallos, az jég görögül. Akkoriban nemcsak ékszer alapanyagként használták, hanem a szent tüzek meggyújtásához is hegyikristály lencséket csiszoltak és ezzel gyűjtötték be, erősítették fel a nap sugarait.
Az ókor óta folyamatosan mint a gyémánt olcsóbb, könnyebben fellelhető helyettesítője is szerepet kapott. Innen ered másik elnevezése a „Herkimer gyémánt” név is.
Érdekesség, hogy a középkorban annyira nagyra tartották, hogy például a magyar királyi jogart is egy hatalmas hegyikristály gömb díszíti. A török szultánok és az orosz cárok is nagy becsben tartották a hegyikristályból készült tárgyakat, akár díszes vázákat, tárgyakat is készíttettek ebből az ásványból, illetve szinte mindent díszítettek a csillogó, átlátszó darabokkal. Akkoriban egész Európát az Alpokban gyűjtött darabokkal látták el.
Mivel egészen nagy tömböket is lehet találni, ebből készültek a híres boszorkánygömbök is. Az átlátszó, ám titkait nem könnyen kiadó kristály így a jövőbe tekintő ember segítőjévé vált. Ha megválaszolatlan kérdések nyomasztanak tehát, érdemes egy nyugodt pillanatban elmerülni a hegyikristály törésvonalainak tanulmányozásában. Lehet, hogy a leheletnyi zárványok iránya neked is utat tud mutatni.
Úgy tartják, hogy a hegyikristály felerősíti az energiák áramlását. Képes megsokszorozni a többi kő gyógyhatását, de akár az általunk mozgásba hozott dolgoknak is új lendületet adhat. Mivel a fényt, a tisztaságot és az erőt szimbolizálja, saját életünkben is erősíthetjük vele ezeket a területeket. Néha elég, ha csak magunknál hordjuk. Néha érdemes alvás közben a közelünkben tartani. Néha pedig feltöltekezni a fényével, és persze a követ is feltölteni a napfény erejével, hogy még véletlenül se merüljön le energiája.
Hegyikristályainkat itt találod: https://www.zenzero.hu/hegyikristaly_ekszerek
Howlit
Hófehér vagy elefántcsont színű, szürkés erezettel. Könnyű felismerni és könnyű megszeretni a howlitot. Sokszor márványként is emlegetik, valójában egy szilikát ásványról van szó.
Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon jól magába szívja a festékanyagokat, ezért sokszor használják türkíz színűre festve. Sokan ezt tévesen valódi türkíznek hívják, de a kékes zöldre festett howlitnak már saját neve is van: türkinit. E mellett akár piros, rózsaszín, de tulajdonképpen bármilyen árnyalatra színezve is találkozhatunk vele.
Alapvetően a nyugalom kövének tartják, amely segít megőrizni a józanságot a kiélezett helyzetekben, olyan esetekben, amikor nagy feszültség közepette szeretnénk elérni valamit. A türelem és a nyugodt alvás elősegítője lehet, tehát érdemes akár az éjjeliszekrényen tartani, akár mindennap hordani karkötő formájában.
Ha howlit bohémságra vágysz, ide kattints: https://www.zenzero.hu/howlit
Opalit
Az opalit, bár nem természetes ásvány, mégis igen kedvelt és az utóbbi években kifejezetten divatos ékszerkészítési alapanyag. Valójában egy színezett, opálos jellegű üvegről van szó. Színe általában fehér, és kékes-sárgás fénye van. Ez a színjátszó árnyalat teszi igazán kedveltté. Bár első pillantásra, egészen visszafogott anyagnak tűnik, tovább szemlélve egyfajta belső ragyogást is felfedezhetünk, különösen, ha megfelelő szögben esik rá a fény.
Sokan keverik mind a valódi opállal, mind a holdkővel. E két kő valódi, természetes ásvány, míg az opalit csak egy „utánzat”, azaz üveg. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor már kedvünkre viselhetjük, választhatjuk a belőle készített számtalan trendi kiegészítőt.
Érdekes módon, annak ellenére, hogy nem a földből bányászott kristályról van szó, az ezoteriában az opálüvegnek is tulajdonítanak hatásokat. Úgy tartják, hogy ez a társas kapcsolatok „köve”, tehát minden olyan helyzetben érdemes viselni, amikor valamilyen fontos találkozóra készülünk, sok emberrel kerülünk kapcsolatba egyszerre. Illetve még azt is mondják rá, hogy elősegíti a szervezet méregtelenítését.
Minden opalit ékszerünket itt találod: https://www.zenzero.hu/opalit
Tejkvarc
Átlátszatlan, általában tejfehér kvarc ásvány, amely nevét a tejhez való egyértelmű hasonlóságáról kapta.
Úgy tartják, hogy ez a kő elsősorban a letargia ellen vethető be, ha a lelki gyógyhatására lennél kíváncsi.
Szelenit
Ez az ásvány többféle színben létezik, de az egyik legszebb változat a hófehér. Lágyan csíkozott szerkezet jellemzi, erről ismerhető fel leginkább. Mivel nagyon puha ásványról van szó, ezért nem igazán alkalmas ékszer készítésére, főleg marokkőként használják.
Az ezotériában az emlékezés és az elengedés kövének tartják.