Blogger interjú: Adél, a fodrosszoknyás
A Fodrosszoknyás lánnyal, Adéllal az Instagramon találtunk egymásra. Mind a kettőnk egyik nagy kattanása, hogy szeretjük a körömlakk mintánkat hozzápasszintani egy-egy ékszerhez, illetve kiegészítőhöz. Mondjuk én erősen kispályás vagyok hozzá képest, de azért legalább látom, hogy van hova fejlődni.
Az utóbbi egy hétben Adél zenzero bohémságokra hangolt manikűröket készített. Egyik menőbb lett, mint a másik, de mondjuk a szívem csücske mégis a lila kristálymintás maradt.
Ismerkedjetek meg Adéllal és feltétlenül nézzétek meg a blogját, Adél lakkvilágát!
Miért pont a körömlakkozással foglalkozol ilyen intenzíven?
Ez teljesen véletlenül jött így, pár éve a szobatársamnak volt egy-két Barry M körömlakkja és mindig is nagyon tetszettek, majd mikor megtaláltam a Nailland kínálatában azonnal függő lettem és egyre többet és többet rendeltem, a festegetést is napi szinten űztem, majd blogot is indítottam és azóta is ez az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem. Ez az ami megnyugtat, teret ad a kreativitásomnak és feldob a nehéz és depisebb napokon. J Mindenkinek szüksége van egy ilyen valódi szenvedélyre, mert a lakkozás előtt nekem nem volt ennyire intenzív hobbim és gyakran unatkoztam is, most ilyen sosem fordul elő.
Honnan nyered az inspirációt?
Szeretek innen-onnan inspirálódni, ruhákról, képekről, lakberendezési tárgyakról, ékszerekről, de sokszor csak úgy jön az ötlet. Általában úgy indulok neki, hogy vagy egy adott színt, lakkot vagy lemezt szeretnék használni és ahhoz alakítom ki a designt. A blogomon pont múltkor írtam erről http://adellikespolishes.
Melyik a kedvenc technikád?
A nyomdázás, egyszerű, gyors, nagyon látványos és a lehetőségek száma szinte végtelen.
Milyen technikát ajánlanál teljesen kezdőknek?
Itt is a nyomdázást mondanám, az elején kicsit több ráfordítással, a tökéletes eszközök megvételével az ember biztosítja magának a sikeres végeredményt. Édesanyám is szokott körömnyomdázni és neki is a jobb minőségű lemezek (Moyou, Petla) és a megfelelő nyomdázó párna plusz nyomdalakk hozzák meg a várt sikereket. Így a kezdőknek tényleg annyi a tanácsom, hogy sok-sok gyakorlás és jó minőségű kellékek kellenek és akkor a nyomdázás lesz a világ legegyszerűbb díszítési formája.
Mit csinálsz legszívesebben, aminek semmi köze a körmökhöz?
Nagyon szeretek olvasni, sétálni és nagyon vonzódok a vízpart melletti ücsörgéshez. Szeretek kávézóban kávézni és beszélgetni emellett most rákaptam a főzésre is. Meg új hobbi a vízfestékkel festés is.
Mi jellemezi leginkább a stílusod? Mutass egy fotót, ami tényleg teljes egészében te vagy!
Mindent veszek és hordok, ami tetszik :D Nagyon szeretem a színeket, a mintás dolgokat, ennek ellenére a csinos, kiöltözős napok is a kedvenc napjaim. Szeretem az összképet feldobni különböző ékszerekkel és passzoló sminkkel (mostanában már rúzsozni is szoktam). Ennek ellenére magas sarkú cipőt nem hordok, nem bírom elviselni és nekem pont, hogy nem magabiztosságot ad, hanem bizonytalan leszek tőle.
Ez a kép nem mai darab, de nagyon szeretem, mert a mindig vidám, kedves, színes és energikus oldalamat mutatja. Én is ezeket a tulajdonságaimat kedvelem a legjobban. :D
A random kép meg legyen ez, vidám, színes, cicás (IMÁDOM A CICÁKAT), látszólag semmi nem illik semmihez, de számomra mégis egy nagyon harmonikus összkép a vége. A színek is az én színeim bár ha lenne kék, zöldesben na az még egy kicsivel jobban én lennék. J
Van kedvenc ásványod? Szeretsz ásványokat hordani?
Igen szeretek, nincs sok, de szerintem mondhatom, hogy az ametiszt a kedvencem, kis koromban is egy ametiszt ásvány volt az első, amit kaptam, azóta is nagyon vonzódom a csiszolt és csiszolatlan változataihoz is.